2010. december 13., hétfő

Büszkeségeim :-))))

Micsoda hétvége áll mögöttünk!!!!!
Kistérségi Diákolimpia
Pénteken kezdődött a Kistérségi Diákolimpiával, ahol Andrisék hatalmas küzdelemben az ezüstérmet szerezték meg.
Foci kupa
Vasárnap délelőtt ugyancsak a kisfiam jeleskedett, mert Bagon rendeztek egy tornát 8 csapat (Honvéd, BVSC, Vác, Bag, Isaszeg, Dunakeszi, Gödöllő és egy szlovák csapat részvételével). A Gödöllői Bikák a 4. helyet szerezték meg ebben a nagyon erős mezőnyben.
Nemzetközi Tőrverseny
Aztán vasárnap délután következett a Nemzetközi Tőrverseny a Törekvés vívótermében. Két csoportkör (4:0, 3:2, 3:4, 2:4, 2:0, 3:4)  utána jött a vígaszág, ahol két győzelem kellett. Az elsőt Lilla nyerte 10:8-ra, a második 1:5 lett, a harmadik pedig 7:10.
Lilla végül a 9. helyen végzett, és nagyon büszke vagyok rá. Az utolsó - éremért vívott asszóban 1:7-ről állt fel, 4:7,  4:9, 7:9, majd 7:10 lett a vége. nagyon nagy küzdelem volt, és nekem anyának ez sokkal többet jelentett, mint egy győzelem. Pedig az érem múlt rajta.
Zárójelben jegyzem meg, hogy Lillám a második helyzettet 3:2-re, a hatodikat 8:4-re, a nyolcadikat 4:0-ra verte.
Drága Lilla, ha valaki 3 évvel ezelőtt azt mondja nekünk, hogy bosszankodni fogunk egy tőr érem miatt.... Én tudom, hogy honnan indultál, és annyira büszke vagyok Rád, hogy ilyen akaraterővel idáig jutottál! Remélem, hogy minden vágyam teljesül!

3 megjegyzés:

MELI-BEADS írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
MELI-BEADS írta...

Kedves Zsófi!
Gratulálok a gyerekeidnek és kivánom Neked,hogy mindig büszke lehess rájuk!
Jó volt olvasni a beszámolód és nézni a képeket.Az öleléses képen látni az anyai büszkeséged!Ettől elérzékenyültem.

Pósa Andrea írta...

Nem csodálom, hogy büszke vagy rájuk! Minden elismerésem a tiétek, és gratulálok a sok jó eredményhez!