2011. március 29., kedd

Columbia coffee

Inspiráció: Babra - Köszönöm szépen :-)
Amikor Babránál megláttam a kis lencsét, tudtam, hogy majd előbb-utóbb én is belefogok, de aztán a nagyobb testvérei valahogy előtérbe kerültek. Aztán szombat délután ránéztem az egyik ingemre (ami mi más lehetne, mint barna színű....) és a fejemben azonnal összeállt ez a kis korong. Lehet, hogy nekem azért tetszik annyira, mert nem büszkélkedhetek olyan sok saját kreálmánnyal, de ezzel most kivételesen tényleg elégedett vagyok, mégha vannak is technikai hibái. A hátoldal mintája valahogy nem lett az igazi, de a próbálgatás közben nem nagyon figyeltem másra, csakhogy szemszámilag rendben legyen.
Szerettem volna hozzá karkötőt is ugyanebből a matt bronzból, de a jelenlegi delica árak mellett erre még nagyon sokáig várni kell.....

2011. március 23., szerda

Twins - ajándék egy ikerpárnak :-)

Nagyon szeretem a lencséket. Csak a színválasztással állok mindig hadilábon. A hétvégén fűztem kettőt (természetesen konzervatív színekben :-), aztán lebontottam, aztán megint fűztem egyet, aztán azt is lebontottam.... Aztán hétfő este megszületett a türkiz-zöld, tegnap este pedig a lila-zöld. A színeket Kriszta, Orsi és Babra ötletei alapján választottam. Köszönöm Lányok :-)

2011. március 19., szombat

Ajándékot kaptam

Fotó: Kriszta

Ma reggel meglepetést hozott nekem a postás. Krisztától kaptam egy csodálatosan szép nyakláncot. Sokkal, de sokkal szebb, mint a képen! Nagyon szépen köszönöm, büszkén fogom viselni :-)))

2011. március 18., péntek

Filled Square

Csak, hogy lássátok, milyen szép krókuszok nyílnak a kertben :-)))
Minta: Trytobe

Bár ez az ékszer is ajándékba készül, mégsem tudok elszakadni a színektől.... Annyira irigylem Audrey-t, Babrát, Krisztát és Orsit is, amiért olyan csodálatosan bánnak a színekkel - és persze a formákkal is.

2011. március 17., csütörtök

Búzavirág

Minta: Perle4You

Annyir szép, ahogy a fény játszik a kék swarival. Tényleg olyan ez a kis virág, mintha a mezőn nőtt volna :-)


2011. március 16., szerda

Flora

Minta: Perle4You

Egy kicsit szomorkodtam az elveszett mintáim miatt, amikor a kezembe került ez a kis virág. Ő megmenekült, mert már nyomtatott formában volt.
Amikor Adrinál és Andinál megláttam ezt a medált, azonnal kedvet kaptam hozzá, hogy megfűzzem. Még az sem rettentett el, hogy tűtörő. Sokáig gondolkodtam, hogy damil vagy cérna, de aztán a férjem tudományosan megmagyarázta, hogy ne fűzzek damilra, mert ami nem megy, azt nem kell erőlteteni :-)
Nagyon jó volt fűzni, az egyik kedvenc mintámmá vált, tutira lesz még folytatása.
Nagyon szépen köszönöm a segítséget Adrinak és Krisztának!
Felhasznált anyagok: 15/0 kása lüszteres mályva, 11/0 kása márványos rózsaszín, 11 delica metál írisz óarany/lila, 14mm rivoli crystal vitrail light
Az enyééééééém :-)))

2011. március 15., kedd

Vásárban jártunk

Vasárnap reggel kisállat börzén jártunk. Nagyon jól szórakoztunk, a gyerekek is csak kapkodták a fejüket a sok érdekes állat láttán. És persze nem jöttünk haza üres kézzel :-))) Peti papagáj (aki látta a Dumb és Dumbert, az értékeli a nevet) is velünk tartott.

2011. március 13., vasárnap

:-)))

Nyolcosztályos gimnázium - Hanzl Lilla Zsófia
http://www.tig-godollo.hu/hivatalos/beisk/eredmenyek/frameeredmeny.html
Azt mondják, a 21 az szerencseszám, a lényeg az, hogy kisebb, mint 30:-)))

2011. március 11., péntek

Off

Kinyiffant a gépem. Az elmúlt két-három nap azzal telt, hogy próbáltam menteni a menthetőt, de nem jártam túl nagy sikerrrel. Az utolsó mentést követően odalettek a mintáim, képeim, a net-beállításaim és persze a bloglistám is.
Sebaj, kezdem elölről :-)))
Mindenkinek kellemes pihenést kívánok, itt a hosszú hétvége, fűzzetek sokat-sokat!

2011. március 9., szerda

Díjat kaptam

Díjat kaptam Anditól és Timitől. Nagyon szépen köszönöm, hogy Rám gondoltatok :-)


2011. március 8., kedd

Pálvirág

Minta: Vezsuzsi

Pálvirág egy kicsit másképp, golyszlik helyett csiszoltakkal. Bevallom, négyszer fűztem újra, és még most sem vagyok elégedett. Köszönöm szépen a mintát Zsuzsinak!

2011. március 7., hétfő

Noria

Minta: Perle4You

Noria egy kicsit másképp :-) Orsinál nézelődtem, amikor megláttam az általa készített Noria medált. Tudtam, hogy ilyet muszáj lesz fűznöm. Csak éppen hozzávalóim nem voltak... Aztán jött Évi, aki arra bíztatott, hogy nyugodtan használjak csak teklákat a csiszik helyett, úgy is szép lesz. Igaza volt, szerintem nagyon állat :-))) És igen, ez aztán brutál méretű medál. A férjem egyszerűen csak csapágynak hívja, a fiam szerint meg csoki tallérhoz hasonlít :-)
Köszönöm Orsinak az ihletet, és Évinek a segítséget!

2011. március 4., péntek

Egyszer volt, hol nem volt......

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki 2000. júniusában, egy meleg nyári nap délelőttjén látta meg a napvilágot.
Komoly kislány létére, már kiskorában elhatározta, hogy ő bizony állatorvos és festőművész lesz. Hihetetlen akaraterő és tartás volt benne mindig, még akkor is, amikor más csak a másnapra gondolt, ő a távolabbi jövőbe tekintett. Olyan lelkierőt tudott adni akkor is, amikor nekünk kellett volna erősnek lennünk. Rég volt, tán igaz sem volt.....
És most ez a kislány itt áll egy iskola kapujában, annak az iskolának a küszöbén, ahova mindig is vágyott. És már maga az a tény, hogy itt állhat, egy nagy csoda, az élet nagy csodája. Adja a  Jóisten, hogy be tudjon lépni ezen a kapun! Bárhogyan is alakulnak a dolgok drága Kislányom, tudnod kell, hogy én nagyon büszke vagyok Rád!
Tudjátok, nemrég egy szülőtársam a következőket írta ki az üzenőfalára:
"A legtöbb ember 1000-ret kíván Karácsonyra; a rákos betegek csak egyet, hogy jobban legyenek."
"Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd. Coelho"
Azt hittem, a szívem szakad meg, mert én tudom, hogy Ő miről ír. Tudom, mert megéltem azt, amit nem lehet megélni.
 
Szeretnék most köszönetet mondani Kati néninek, aki 1 éven keresztül tanította Lillát a saját otthonában, a saját szabadidejéből. Megtanítva arra, hogy szeresse a tudást, hogy merjen nagyot álmodni! Sosem tudjuk ezt Neked meghálálni!
Köszönet Dodi bá'nak, aki a világ legjobb, legaranyosabb tanító bácsija :-)
 
Köszönet Imre főorvos úrnak; Edina doktornőnek, Kata doktornőnek, Gabi doktornőnek, Marcsi főnővérnek;  Mariann, Györgyi, Bogi, Timi, Bea nővéreknek, Böbének és Szilvának.
 
Emlékezve: Dávid,  Anita, Panna, Borika, Gabi, K. Lilla, István, B. Cintia, Vivi

Egyszer volt, hol nem volt, tán igaz sem volt.....

2011. március 1., kedd

Reloaded

Látnotok kellene élőben :-) A nagy lencse igazán jól sikerült, és nagyon sokáig gondolkodtam a láncosításán. Aztán a hosszas tanakodás végül is egy egyszerű szerelvényezést eredményezett. A türkiz olyan kis "izének" tűnt önmagában, aztán amikor megkapta a maga kis 6-os csiszoltját, hát nagyot nőtt a szememben. Remélem, majd a megajándékozott is annyira lelkesedik érte, mint mi, Lillával :-)