Nehéz szívvel írom most ezeket a sorokat. Fájó szívvel, mert Szent Flórián lángját már eggyel többen őrzik. Pénteken 16.00 órakor elveszítettünk egy kollégát, aki egy hónappal ezelőtt még szolgálatban volt.
Emlékszem, csütörtök volt és a legénységi étkezdében futottunk össze. Mosolyogva mondtad, hogy minden rendben, jól vagy, én pedig megölelgettelek.
Emlékszem, amikor először jártam a Tűzoltóságon, Te voltál a kapus. Sokszor voltál a sofőröm, és melletted mindig biztonságban éreztem magam. Jókat beszélgettünk a családról, meg sztorizgattunk a madarakról.
Aztán egy tavaly februári napon valami megváltozott…De bíztunk, és reméltünk. Március 11-én újra szolgálatba álltál. Miket nem bolondoztunk :-)
Aztán egyszer csak jött a telefon…..
Nehéz most megfogalmazni azt, hogy mit érzünk mi itt mindannyian…. Reggel a szobor előtt állva anekdotáztunk és mindenkinek volt egy Hozzád kapcsolódó története. Ezekben a történetekben és a szívünkben tovább élsz.
Isten Veled!
