2010. december 20., hétfő

Békés, boldog ünnepeket kívánok!
Jövőre találkozunk :-)

2010. december 17., péntek

Az ötödik érem - ezüstcsütörtök

Tegnap rendezték meg a GEAC vívószakosztályának hagyományos évzáró ügyességi sportversenyét. Lilla a lányok között a második helyen végzett, begyűjtve ezzel az ötödik érmét :-)

2010. december 16., csütörtök

Rózsavirág - Best Wishes :-)

Életem első horgolt sapkája :-))))
Az úúúgy volt, hogy nézelődtem a Meskán, és egyszercsak szembejött velem egy sapka, amibe azonnal beleszerettem. Tudni kell hozzá, hogy kb 30 éve nem hordok sapkát, viszont Floare -Kati sapkájának nem tudtam ellenállni. Szülinapi ajándék lett belőle :-) Aztán jött a hideg és a suliban jelezték, hogy sapka kéne a lánynak. Kati volt olyan kedves, és neki is készített egyet.
Annyira tetszett ez is, hogy elhatároztam, én is megtanulok horgolni. Azt gondoltam, ha a gyöngyhorgolás megy, ennek is mennie kell! Vettem fonalat, tűt, és Kati útmutatásai alapján horgolni kezdtem. Valahogy nem akart összejönni a dolog, mindig bontottam, horgoltam. Aztán múlt héten rátaláltam egy nagyon jó kis fonalra, és szinte azonnal elkészült a sapka. Tanakodtam, hogy legyen -e rajta díszítés, és addig-addig horgolgattam, amíg ez a két kis virág került ki a kezeim alól. Lillának azonnal elnyerte a tetszését, így felkértem, legyen a modellem :-)
Egy kislányt szeretnék megörvendeztetni a sapkával, akit személyesen még nem ismerek, de innen is kívánom Neki, hogy minél hamarabb gyógyuljon meg!
Lívi, szívből remélem, hogy hamarosan a sapka alól kikandikálnak majd a tincseid!

Könyvjelző lil(l)ában




A bogyó Ildi mintája alapján készült.
Nekem is van már egy könyvjelző, nagyon szeretem. Tényleg nagy öröm egy olyan könyvet olvasni, amelyben még a könyvjelző is csudaszép. Hogy miért lila? Nem is tudom, mostanában nagyon bejön ez a szín.

Flower Power



 

 

Nem az első, és nem is az utolsó :-))) De egy színben, csak egyszer fűzöm meg :-)

2010. december 13., hétfő

Büszkeségeim :-))))

Micsoda hétvége áll mögöttünk!!!!!
Kistérségi Diákolimpia
Pénteken kezdődött a Kistérségi Diákolimpiával, ahol Andrisék hatalmas küzdelemben az ezüstérmet szerezték meg.
Foci kupa
Vasárnap délelőtt ugyancsak a kisfiam jeleskedett, mert Bagon rendeztek egy tornát 8 csapat (Honvéd, BVSC, Vác, Bag, Isaszeg, Dunakeszi, Gödöllő és egy szlovák csapat részvételével). A Gödöllői Bikák a 4. helyet szerezték meg ebben a nagyon erős mezőnyben.
Nemzetközi Tőrverseny
Aztán vasárnap délután következett a Nemzetközi Tőrverseny a Törekvés vívótermében. Két csoportkör (4:0, 3:2, 3:4, 2:4, 2:0, 3:4)  utána jött a vígaszág, ahol két győzelem kellett. Az elsőt Lilla nyerte 10:8-ra, a második 1:5 lett, a harmadik pedig 7:10.
Lilla végül a 9. helyen végzett, és nagyon büszke vagyok rá. Az utolsó - éremért vívott asszóban 1:7-ről állt fel, 4:7,  4:9, 7:9, majd 7:10 lett a vége. nagyon nagy küzdelem volt, és nekem anyának ez sokkal többet jelentett, mint egy győzelem. Pedig az érem múlt rajta.
Zárójelben jegyzem meg, hogy Lillám a második helyzettet 3:2-re, a hatodikat 8:4-re, a nyolcadikat 4:0-ra verte.
Drága Lilla, ha valaki 3 évvel ezelőtt azt mondja nekünk, hogy bosszankodni fogunk egy tőr érem miatt.... Én tudom, hogy honnan indultál, és annyira büszke vagyok Rád, hogy ilyen akaraterővel idáig jutottál! Remélem, hogy minden vágyam teljesül!

2010. december 10., péntek

Karácsonyi háttér


Fejléc_1

Fejléc_2

Fejléc_3

Anyagok/Materials

2010. december 6., hétfő

Karácsonyi háttér


Fejléc

Felhasznált anyagok/materials

2010. december 5., vasárnap

Mikulás nap

Az iskolai Mikulás ezúttal kézzel készített ajándékot visz. A pom-pomot Lilla saját maga készítette, szerintem csoda aranyosra sikeredett :-)
A képek nem valami fényesek, de tekintve a késő esti fotózást, ez is megfelel.
Flower powerrel ennyit még nem szenvedtem, két napba telt, mire elkészült....de az a lényeg, hogy ott lesz a zsákban :-)